Ugrás a tartalomra

Új SASMob kiadvány a munkahelyi mobilitástervezésről

2019-10-01

Megjelent a SASMob projekt munkahelyi mobilitástervezést bemutató kiadványa.

A SASMob célja, hogy Szeged a közszféra, a vállalkozások és a közlekedési szolgáltatók együttműködésével egy multimodális, inkluzív és alacsony környezeti hatású mobilitás felé mozduljon el. Ennek része a hét foglalkoztató partner – köztük a Pick, az Evosoft, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Közlekedési Társaság – munkahelyi mobilitási tervének elkészítése és megvalósítása az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás keretében, melyhez folyamatosan csatlakoznak további vállalatok, intézmények is. A projekt Szegedre fókuszál, de eredményei bármely város, illetve munkáltató számára hasznosak lehetnek.

A REC tartalmi és a Szeged Pólus formai gondozásában megjelent Munkahelyi mobilitástervezés: a HR új minősége című kiadvány bemutatja a munkahelyi mobilitástervezés előnyeit és folyamatát, kitérve az intézkedések megvalósítására és az eredmények értékelésére is.

A Mobilissimus szakmai partnerként az intézményi mobilitástervezés terén szerzett tapasztalataira építve támogatja a hét, összesen mintegy 5000 főt foglalkoztató szegedi partner munkahelyi mobilitási tervének megvalósítását. Feladataink a projektben többek között:

  • mobilitási tervek megvalósításának támogatása és a fenntarthatóbb munkába járást segítő intézkedések elősegítése;
  • a GriffSoft támogatása egy olyan IT platform létrehozásában, amely adatokat szolgáltat a foglalkoztatottak munkába járási szokásairól; és
  • a munkahelyi mobilitási tervek megvalósulásának nyomonkövetése és értékelése.


 

Kapcsolódó cikkek

A rendszerváltás óta folyamatos és jelentős átalakulás jellemzi Szeged közlekedését. A helyi közösségi közlekedés fokozatosan visszaszorulni látszik...

Szegeden ma már minden ötödik városlakó a környezetbarát kerékpáros közlekedést választja. Egyre többen ülnek reggelente erre az egyszerű, olcsó és...

A SASMob projekt célja, hogy Szeged a közszféra, a vállalkozások és a közlekedési szolgáltatók együttműködésével egy multimodális, inkluzív és...

A SASMob-Szeged projekt a Magyar CIVINET hálózattal közösen szervezett virtuális találkozót 2020. április 28-án „A járvány hatása a munkahelyi...

FutureCity Hackathont rendeztek Szegeden a SASMob projekt keretében 2020. február 27-én. A Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztési Tanszéke által...