Ugrás a tartalomra

Kigördült az első ZERGE

2019-11-06

A 2019. november 6-án reggel 10-kor tartott sajtótájékoztató után útjára indult az első igényvezérelt kisbusz Zalaegerszegen, a ZERGE. A ZERGE buszok elindításának célja, hogy olyan területeken is elérhető legyen a közösségi közlekedés, ahol a közelben nem járnak a helyi autóbuszok és a lakosság csak több mint tíz perces gyaloglással éri el a megállókat. Az indulást hosszas előkészítés és az érintettekkel való egyeztetések, kérdőíves igényfelmérés és közös gondolkodás előzték meg.

Az új kisbuszos rendszer tesztjelleggel működik 2019. november 6-tól várhatóan december 22-ig. Az utasok jelenleg ingyenesen használhatják a szolgáltatást, mely egyetlen feltételhez van kötve: az utasoknak a kisbusz végállomásról való indulása előtt legalább fél órával előtte regisztrálni és az utazásra bejelentkezni szükséges. A most induló tesztidőszak során kiemelten fontos a használók visszajelzése, mind az útvonalakra, mind a menetrendre és a szolgáltatás igénybevehetőségére vonatkozóan, hogy a következő időszakra már ezek figyelembevételével lehessen tervezni.

Az új kisbuszos rendszer az INTERREG CE SHAREPLACE projekt keretén belül valósulhatott meg Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködésben és a Mobilissimus szakmai partnersége mellett

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Kapcsolódó cikkek

A POLIS Hálózat éves konferenciáján, Brüsszelben mutatkozott be a ZERGE, Zalaegerszeg igényvezérelt kisbuszos szolgáltatása. Az előkészítésről...

Az olaszországi Bergamo ad otthont ezekben a napokban a SHAREPLACE találkozójának és szakmai konferenciájának, melynek fókusza az Interreg Central...

Az Interreg CE SHAREPLACE projekt keretében a munkahelyi ingázást segítő telekocsi rendszer kialakítása érdekében újabb találkozóra került sor 2018...

Nagy lakossági érdeklődés kísérte a Zalaegerszeg közösségi közlekedéssel nem feltárt területeire szervezett kisbuszos bejárást, a Zerge első útját. A...

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Mobilissimus Kft. nemzetközi partnerekkel (Ausztriából, Olaszországból, Németországból és...

Az Interreg CENTRAL EUROPE keretében, 2017 júniusában indult el a „ SHAREPLACE ( Shared mobility and Regional transport integrated Planning for a...

Kapcsolódó projektek

Az Interreg CENTRAL EUROPE keretében, 2017 júniusában indult el a „ SHAREPLACE ( Shared mobility and...