Ugrás a tartalomra

Keleti pályaudvar az idei Várostervezési Napokon

2019-03-07

Budapest főpályaudvara ma az a hely, amely az utazások lehangolóan kényszerű kezdő- vagy végpontja, ahonnan a vonat érkezése után a lehető leggyorsabban szeretnénk eljönni. Kevéssé vonzó a városi árakat is felülről támadó, folpackba csomagolt sonkás zsömle, a kétes pénzváltók világa, de az épület megkopott pompája a megkopott szerelvényekkel sem késztet még minket további maradásra. A Keleti a felújítottan is szegényes Baross tér tátongó kapuja, egyben Budapest és az ország kapuja is, mely lehetne a város a vasút együttélésének elragadó példája, mint Bécstől Berlinen át Strasbourgig oly sok európai pályaudvar, ahol a közterületek, a közlekedési és közösségi funkciók nem törnek meg az épület bejáratánál, hanem egymás szerves részei kint és bent is.

Az idei Várostervezési Napok alkalmával az építész-, az építő-, a közlekedésmérnök és a tájépítész hallgatóknak a Keleti pályaudvart kellett kézbe venni, és egy hétvége alatt mindazt megtenni, amit a város- és közlekedésfejlesztő szakma az elmúlt sok évtized során sikeresen nem tudott. Álmokban és ötletekben nem volt hiány, az öt csapat mindegyike más- és más módon közelítette meg a Keleti újragondolását. Az ötletek messze kiléptek a pályaudvar csarnokából, a legtöbb csoport a városi közlekedési és országos vasúti kontextusba helyezte az elképzeléseit, és magas közterületi minőséget tervezett a Keleti környékének. A vasúti funkciók egy részét kitelepítve értékes ingatlan- és közterületfejlesztést indítottak el, miközben az S-Bahn hálózat terveit leporolva és a Déli – Nyugati alagút ötletét felkarolva teljesen átszabták az elővárosi és a távolsági vasúti közlekedést, újrapozícionálva a Keletit is. A pályázók jelentős része európai léptékben is értékelhető, funkciógazdag Keleti pályaudvart alkotott meg, figyelve a következő évtizedek főbb mobilitási trendjeire és az urbanisztikai, közterületi, zöldfelületi kihívásokra. 

A pályázatok értékelését és elbírálását a zsűri részéről Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Horváth Róbert, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója, Keszthelyi Tibor, a Főmterv Zrt. elnök-vezérigazgatója, Nyul Zoltán, a BKK Zrt. stratégiai és innovációs igazgatója, Dr. Orosz Csaba, a BME Út- és Vasútépítési Tanszékének docense, Perjés Tamás, a Trenecon Kft. műszaki igazgatója és Varga Imre, a BME Urbanisztikai tanszékének munkatársa mellett Ekés András, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője segítette.

Gratulálunk az ötletekhez és az elért helyezésekhez!

Kapcsolódó cikkek

Hét csapat közel ötven diákja mérte össze tudását az idei Várostervezési Napok alkalmával. A BME szakkollégiumainak közös, négynapos eseményét az idén...

A BME szakkollégiumai által szervezett Várostervezési Napok komplex tervezési feladatában idén Budapest egyik mobilitási szégyenfoltját, Zugló vasúti...

Van Budapesten egy vasútállomás, amely az egyik legforgalmasabb elővárosi vasútvonalon fekszik, mégis alig ismerjük. Naponta közel százötven vonat áll...