Egri elkerülő út – együtt egy élhető városért

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. közösségi tervezés keretében készítteti el Eger Megyei Jogú Város közlekedésének tehermentesítése érdekében a várost elkerülő közút tanulmánytervét és környezeti hatástanulmányát, a környezetvédelmi engedély megszerzésével. A közösségi tervezési folyamat a Mobilissimus szakmai támogatásával valósul meg.

Előzmények

Az egri elkerülő út szükségessége régóta napirenden van. Egy 2019-es tanulmány alapján a keleti nyomvonalvezetés tűnik a legkedvezőbbnek. Ezen belül jelen projekt keretében több nyomvonalváltozatot is vizsgálnak, melyek közül az érintettek bevonásával és más szempontok mellett az ő véleményüket is figyelembe véve fognak választani a szakértők – ezzel is közelítve a társadalmi egyetértéshez.

Közösségi tervezés a fókuszban

A beruházó célja, hogy minél megalapozottabb legyen a döntés, ezért a projekt során széles körben alkalmazzuk a közösségi tervezés módszerét, többek között térképes problémagyűjtő alkalmazással, online és papír alapú kérdőíves felmérésekkel, közterületi standolással, lakossági, civil és szakmai fórumokkal.

A közösségi tervezés főbb lépései a következők:

2021. július – szeptember: online térképes felületen várunk minden olyan helyi információt, ami a nyomvonalvezetést, illetve az út műszaki kialakíthatóságát befolyásolja. Szakmai és civil szervezetekkel online vagy személyes fórum keretében is egyeztetünk.

2021. ősz: online preferenciafeltáró kérdőív segítségével mérjük fel, hogy az érintettek milyen szempontokat tartanak fontosnak az Egri elkerülő út kialakítása során.

2022. tavasz: az előzetes nyomvonalváltozatokat és a forgalmi vizsgálatok eredményét bemutatjuk a nyilvánosság számára. Ezt követően lehetőséget biztosítunk a nyomvonalváltozatok véleményezésére kérdőíves formában, valamint a város több pontján papíralapú és személyes formában is. Szakmai és civil szervezetekkel, valamint a lakossággal online vagy személyes fórum keretében is egyeztetünk a nyomvonalváltozatokról.

2022. ősz: bemutatjuk a végleges nyomvonalváltozatokat és visszajelzést adunk a beérkezett észrevételek figyelembevételéről.

2022. év vége: tájékoztatást adunk a nyilvánosságnak kiválasztott változatról és a megvalósítás további lépéseiről.

 

Megrendelő:

NIF Zrt.

Konzorcium:

  • Utiber
  • Pannonway
  • Uvaterv

Alvállalkozók:

  • Mobilissimus

Teljesítés éve:

2020– folyamatban

 

További információk az Egri elkerülő út honlapján olvashatók.

Kapcsolódó projekt:

Eger Fenntartható Városi Mobilitási terve (SUMP)

Budafoki út tanulmányterve közösségi tervezéssel

SUNRISE