Közvitán a Velo-Timiș Temes megyei kerékpáros stratégia

Temes megye közvitára bocsátotta a Velo-Timiș kerékpáros stratégiát, melyet a Mobilissimus, az Értékterv és a Planificatio konzorciuma dolgozott ki.

 

Megyei szintű dokumentum lévén a stratégia épített infrastruktúrára vonatkozó részei a nemzetközi és országos hálózatok Temes megyét érintő szakaszaira, valamint a megyei jelentőségű hálózati elemekre terjednek ki – beleértve a szomszédos megyék felé való, illetve országhatáron átnyúló kapcsolatokat is. A stratégia fontos eleme a fejlesztések objektív szempontokon alapuló rangsorolása is.

A kerékpáros infrastruktúra terén – a kerékpáros útvonalak fejlesztésén túl – a stratégia kiterjed a kerékpárparkolás és a kerékpárosbarát szolgáltatások feltételeinek javítására is. Fontos eleme továbbá a kerékpározással kapcsolatos szemléletformálás és a szemléletváltás elősegítése.

 

A közvitára bocsátás dokumentációja Temes megye honlapján érhető el. Az észrevételeket e-mailben várja a Temes Megyei Tanács, emellett június 30-án a megyeházán személyes fórumra is sor kerül.

 

A Velo-Timiș Temes megyei kerékpáros stratégia közvitára bocsátott dokumentációja innen letölthető.

A Magyar CIVINET Innováció a közösségi közlekedésben témában rendezett szakmai találkozót 2023. november 20-án Szombathelyen, a realCity támogatásával, a házigazda pedig Szombathely MJV Önkormányzata volt a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ...
Tovább »

2023. november 24.
Zöld
A városok világszerte számos kihívással néznek szembe: a klímaváltozás, a tiszta és egészséges lakókörnyezet biztosítása, illetve a megfizethető és biztonságos energia kérdései mindenhol égetőek. A problémák egy része a közlekedés területén keletkezi...
Tovább »

2023. november 24.
A budapesti trolibuszrendszer idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, ezért november 9-én magyarországi és európai szakértők gyűltek össze Budapesten, hogy megünnepeljék a trolibusz-szolgáltatást, és különböző nézőpontokból megvitassák a fenntar...
Tovább »

2023. november 15.