Közlekedés és városfejlesztés a következő évtizedben

2016. május 12-én, csütörtök délután került sor a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 50 éves évfordulója alkalmából szervezett, a közlekedés és városfejlesztés perspektíváiról szóló rendezvényre. A három meghívott előadó és beszélgetőpartner Csiszár Csaba – a BME KJK docense, Ekés András – a Mobilissimus Kft. ügyvezetője és Vitézy Dávid – a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója volt.

Három különböző szemszögből, mégis sok szempontból hasonló tartalommal és megközelítésben vázoltuk fel, hogy melyek Budapest közlekedésének legfontosabb szakmai kihívásai. Kísért-e a múlt, és ha igen, hogyan és mit tehet a tervező szakma, hogy elkerülhetőek legyenek a már ismert zsákutcák. Feszegettük a tervezői felelősséget, az integrációval szemben szokásjogokon és elszigeteltségen alapuló közlekedési rendszereink miértjeit, a fellángoló kerékpáros és közösségi közlekedésről szóló, kevéssé előremutató viták valódi okait, és mindazon elemeket, amelyek ma tematizálják és pozícionálják a fővárosi közlekedésről alkotott képünket.

Budapest közlekedési rendszeréről mindhárman mint fejlesztendő értékről beszéltünk, felhívva a figyelmet arra, hogy a várossal kapcsolatos döntések évtizedekre meghatározzák a jövő generációk mobilitási környezetét. Az ebben érzett felelősségünk, a korábbi hibákból való tanulás igénye, valamint az új technológiák iránti innovációs és adaptációs képesség elengedhetetlen a fejlődéshez. Nem csak bennünk kell, hogy jelen legyen, hanem mindazokban, akik a köz-, a magán- vagy a civilszféra részéről valamilyen kapcsolatban állnak a főváros közlekedési rendszerével. Kiemeltük, hogy a város- és közlekedésfejlesztés nem egymástól független, hanem egymást szinergikusan erősítő tevékenységek kell, hogy legyenek, amelyek során a városhatár nem képezhet sem fizikai, sem adminisztratív városfalat.

Szinte mindannyiunknak van víziója arról, hogy milyen Budapesten szeretnénk élni. Sok szó esett ennek a jövőképnek a megvalósulásához szükséges feladatokról, a néha ezzel szemben ható aktuális vitákról és elszalasztott lehetőségekről. Jó volt látni a lelkesedést, a tenni akarást, a megoldáskeresés iránti termékeny gondolatokat.

Az eseményen elhangzottakat így foglalta össze az Index.

Köszönjük a MUT-nak és Kocsis János Balázsnak a szervezést, a közönségnek az aktív részvételt!

Civinet_27_borito
A Magyar CIVINET Forgalomcsillapítás és közterületek újraosztása témában rendezett szakmai találkozót 2024. február 15-én Budapesten, a Griffsoft támogatásával, a házigazda pedig Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata volt, a H13 In...
Tovább »

2024. február 29.
A Mobilissimus brassói közösségiközlekedés-fejlesztési munkájához kapcsolódóan meghívást kapott a romániai közösségi közlekedési hatóságok és szolgáltatók (ROPAT) brassópojánai konferenciájára. A rendezvény idei témája az innováció, integráció és hat...
Tovább »

2024. január 25.
A Magyar CIVINET Innováció a közösségi közlekedésben témában rendezett szakmai találkozót 2023. november 20-án Szombathelyen, a realCity támogatásával, a házigazda pedig Szombathely MJV Önkormányzata volt a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ...
Tovább »

2023. november 24.